top of page
  • Szerző képeedUcate.business

Fókusz az új IQ - 4. rész



A képernyőre tapadva


Liska István cikk-sorozatának ebben a részéből megtudhatod, hogy több vagy kevesebb időt töltesz a telefonodon lógva, mint az átlag és mielőtt még elkezdenéd okolni magad, azt is megmutatja, hogy milyen finom és kevésbé finom módszerekkel ragasztanak téged is a képernyőhöz. A végén arra is kitér, hogy milyen hatásai és következményei vannak ennek az új “képernyőfüggő” viselkedésnek az életünkre.


Görgetés a hírfolyamban. Ez lett az új dohányzás?


A cigizés néhány évtizede még menő dolognak számított. A Marlboro Man-hez hasonló reklámokkal sikerült is a dohánylobbinak egész sokáig az egészségügyi hatásokat elbagatellizálni. Nem vagyunk jók olyan esetekben, amikor valaminek a káros következményei csak hosszú távon mutathatók ki, és még rosszabb a helyzet, ha ezek a következmények ráadásul nem is fizikai, hanem mentális szinten jelentkeznek. Mondhatnánk azt a korábbi dohányosokra, hogy nem voltak túl okosak, hogy vakon megbíztak abban, hogy a dohányzás nem káros. Viszont mielőtt elkezdünk ítélkezni, kérdezzük meg magunktól: Lehet, hogy a jövő generációi is így fognak látni minket? Az első generációk, akik széles körben,válogatás nélkül használták az internetet, az okoseszközöket, a közösségi médiákat? Lehet, hogy a világot mi is csak a magunk jelenlegi, korlátozott szintjén értjük meg?


Minden kor embere a legfejlettebbnek gondolja magát, viszont csak a következő generációkból visszatekintve látszanak az adott kor gondolkodási korlátai. Általában egy fejlettebb kontextusból visszanézve tudjuk csak értelmezni az előtte lévő fejlődési szinteket.


Könnyen alakítunk ki magunkról más képet saját magunkban is, mint ami a valóság. Az egyik legjobb példa erre az értékrend. Mondjuk, hogy nekünk fontos a család. De hétvégén a határidős munka és család közül mégis az előbbit választjuk, vagy a nagymamát nem hívtuk már hónapok óta, mert mindig volt valami fontosabb. Becsaphatjuk magunkat, de ilyenkor a munkánkat értékeljük leginkább és nem a családunkat. Érdemes megvizsgálni az értékrendünk és a napi döntéseink közötti különbséget.


A valódi értékrendünket az adja, amire az időnket és a pénzünket fordítjuk. Nem az, amiről azt gondoljuk vagy akár még hangoztatjuk is, hogy nekünk fontos.

A szerző ezt az egyszerű képletet szokta használni, ha nem látja tisztán, hogy mit tart fontosnak:


Kegyetlen, de legalább őszintén visszatükrözi a valódi prioritásokat és értékrendet.

Miért hozta most ezt ide? Azért, mert érdemes megnézni azt, hogy valójában mennyi időt töltesz el olyan tevékenységekkel, mint közösségi média hírfolyamok olvasgatása, posztok készítése, mások posztjaira reagálás,stb. Ezek a globális számok a Digital 2020 riportból:


Nálad ez hogy alakul? A mai telefonokban már egyszerű követni a képernyőidőd. Álljunk is meg egy kicsit. Arra kérünk, hogy nézd meg a telefonodon az aktuális számaid.


Mit látsz? Több, vagy kevesebb mint az átlag 3,4 óra/nap? Elkezdted már megmagyarázni magadnak, hogy persze, de ez csak azért van mert…


Oké, most akkor függők vagyunk?

A pszichológusok szerint a függőségnek két alapvető fajtája van:

  • Kémiai szerektől (legtöbbször drogok) való függés

  • Viselkedésbeli függőség

A viselkedésbeli függőség tünetei is a legtöbb esetben a szerfüggőséghez hasonlóak: ellenállhatatlan sóvárgás, jutalom érzése, tolerancia csökkenése, elvonási tünetek, hétköznapi funkciók romlása.


Pár évtizeddel ezelőtt még csak néhány, főleg kémiai alapú horogba akadhattunk bele, mint az alkohol, cigaretta vagy a drogok, de ezek sokkal nehezebben voltak hozzáférhetők. Ma viszont sokkal több horog között kell úszkálnunk: Outlook, Facebook, Instagram, Netflix, Pornhub, webáruházak és társaik. Ezekhez az új függőségekhez nem kell semmilyen szert fogyasztani. Ráadásul ezek a horgok olyan eszközökbe vannak ágyazva, amit naponta gyakran használunk kapcsolattartásra, munkára, szórakozásra. Így nagyon nehéz nem beléjük akadni. A viselkedésbeli függőségek már velünk vannak egy ideje, de az elmúlt évtizedben lettek igazán gyakoriak. Néhány, mint a játékszenvedély vagy a testedzés-függőség, már velünk vannak egy ideje, de az internet- és okostelefon-függés egészen újak. A lista egyre hosszabb és egyelőre nem ismerjük ezeknek a horgoknak az erejét.


Az, hogy a digitális technológia teljes arzenálja ma mindenkinek ott van a zsebében, az eddigi legjobb táptalaj ahhoz, hogy a viselkedésbeli függőségek elterjedjenek.

Adam Alter a New York-i egyetem pszichológia- és marketingprofesszora írt könyvet Ellenállhatatlan címmel, amiben a technológia és a függőségek kapcsolatát vizsgálja.


Alter kutatásai azt bizonyítják, hogy az új technológiák kifejezetten hatékonyan támogatják a viselkedésbeli függőségek kialakulását. Közben azt is elismeri, hogy ezek a függőségek “enyhének” mondhatók például a dohányzás vagy a drog függőségekkel szemben. Ha azt mondjuk, hogy lépj ki Facebookról, nagy valószínűséggel nem fogsz annyira komoly elvonási tünetektől szenvedni, hogy esténként kiszökj egy internet kávézóba. A másik oldalról viszont ha benne maradsz, a mentális egészségedre rombolóan is tud hatni. Lehet, hogy nem szöksz el Facebookozni, de ha ott van az applikáció a zsebedben, akkor egy enyhe függőség megnehezíti, hogy ellenállj az applikáció folyamatos csekkolásának. A másik, amit Alter kutatásai feltártak, az az, hogy az új technológiák addiktív tulajdonságai nem véletlenek, hanem mérnöki pontossággal, szándékosan ilyen hatás kiváltására tervezett funkciók.


A gyémántra csiszolt felhasználói élmény


Alter azt írja, hogy a technológia kényelmet és gyorsaságot hozott az életünkbe, de nagy árat fizetünk érte. Egy lájk a Facebookon vagy Instagramon jutalom “gombokat” nyom be az agyban, mint ahogy egy World of Warcraft misszió sikeres teljesítése vagy a több száz megosztást kapó tweet üzenet is. Azok, akik ezeket a szoftvereket készítik és az általuk kiváltott felhasználói élményt tökéletesítik, elég jók abban, amit csinálnak.

Tesztek ezreit futtatják le felhasználók millióin, hogy hogyan használják az adott digitális terméket. Megvizsgálják és elemzik, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Milyen háttérszín, betűtípus, hangok, gombok, stb maximalizálják az applikációban eltöltött időt és minimalizálják a kilépés kockázatát. Például, hogy egy gomb piros vagy kék színben hoz-e több kattintást, két, akár több millió fős kontrollcsoportot kiválasztva az egyik csoportnak ugyanaz a gomb kékben, a másiknak pirosban jelenik meg. A mai adatfeldolgozási sebességgel valós időben látják a tesztet futtatók, hogy melyik gomb váltja ki a jobb hatást, és utána a több kattintást hozó szín lesz az aktuális választás. Esélyes, hogy már te is vettél részt ilyen tesztben, csak nem tudsz róla. Az emberi viselkedés befolyásolása része lett a technológiai vállalatok olyan költség-haszon kalkulációinak, ami azt figyeli, hogy egy lépést egyszer, kétszer vagy százszor tettek meg a felhasználók. Ha egy változtatást a felhasználók értékelnek és a haszon meghaladja a költségeket, akkor nehéz lenne ezt a gyakorlatot nem tovább követni, különösen, ha ez mondjuk szokássá alakítja egy applikáció használatát.


A digitális termékeknek van néhány óriási előnye, ami miatt mindig verhetetlenek lesznek a fizikai termékekkel szemben: gyorsan, olcsón és észrevétlenül lehet őket tesztelni éles használatban, azonnal láthatók és mérhetők a felhasználók reakciói, és könnyű az új verziókat a felhasználókhoz eljuttatni.

A technológiai és módszertani fejlődés olyan lehetőségeket adott a szoftvergyártó cégek kezébe, hogy a digitális termékek tesztelése ma már egy brutálisan hatékony tökéletesítő gépezetté nőtte ki magát.


Pszichológia, a technológia cinkosa

A technológiai fejlődés mellett, ami az ellenállhatatlan képernyők létrehozásában segíti az örökké innováló tech szektort, az a pszichológia. Ez a tudomány is rakéta sebességgel fejlődik és a neuropszichológia, viselkedéspszichológia, szociálpszichológia legújabb eredményeit egyre több terület használja és aktívan épít rá, mint például a marketing (keressetek rá: neuromarketing) vagy sport. Az új figyelem gazdaságban egyre fontosabb szerepet kapnak ezek a területek. Minél tökéletesebben megismerve a mozgatórugóinkat egyre inkább előrejelezhető és személyre szabható, hogy a termék milyen élményt fog kiváltani az agyunkból.


A neuro-esztétika például azt kutatja, hogy adott vizuális elemek: egy kép, színek, ábrák az agyunk mely részeit aktiválják. Az agyban megjelenő jeleket MRI-vel és egyéb korszerű gépekkel vizsgálják. Így gyűjtik és elemzik az adatokat, hogy melyik design milyen hatást vált ki. A tudattalan preferenciákra építve eddig soha nem látott pontossággal tudják előrejelezni, hogy mi lesz az a termék design, ami a felhasználói ízlést minél jobban kiszolgálja.


Amit viszont már jelenleg is vastagon használnak, azok a viselkedés- és szociálpszichológia által jól ismert sebezhetőségeink. A személyiségünk nagyon hasonlóan épül fel és ugyanazokkal a félelmekkel, vágyakkal, érzelmekkel, és pszichológiai szükségletekkel rendelkezünk. Ezekre építve pedig komplett tömegek viselkedését lehet befolyásolni, és ebből te vagy én sem vagyunk kivétel.


Alapvetően négy lényeges elem van, amire a tech cégek építenek, hogy - ahogy ezt a digitális termékfejlesztésben mondják - “szokásformáló”, azaz viselkedésbeli függőséget okozó termékeket készítsenek:

  • Társas elfogadottság (social approval)

  • Véletlenszerű jutalmazás (intermittent reinforcement)

  • Kimaradástól való félelem (FOMO - fear of missing out)

  • Utánfutó-hatás (Bandwagon effect)

Aki mélyebben utánanézne, az angolul sok értékes tartalmat talál ezekben a témákban.


Társas elfogadottság


Az, hogy tartozzunk valahova, ugyanannyira erős szükséglet, mint az éhség. Már régen is, amikor 100-150 fős törzsekben vadásztunk és gyűjtögettünk, ügyeltünk a szociális kapcsolataink ápolására, mert a túlélésünk függött tőle. Ha nem voltak szoros és stabil kapcsolataink, akkor könnyen a törzs védelmén kívül találhattuk magunkat, ami szinte biztos halált jelentett akkoriban. A 21. században a technológia ezt a mélyen belénk kódolt szükségletet használja. Amikor kapsz egy lájkot az Instagram posztodra, az azt a jutalom gombodat is benyomja, hogy a “törzsed” (ismerősi köröd) elfogad és megbecsült tagja vagy a közösségnek.


Véletlenszerű jutalmazás


B.F. Skinner harvardi pszichológia professzor, a 20. század egyik legjelentősebb pszichológusa bizonyította be, hogy nincs ellenállhatatlanabb a véletlenszerű jutalmazásnál. A konzisztencia és az időzítés a kulcs. A kísérletekben állatokat rakott egy lenyomható karral felszerelt dobozba. Először, ha az állat lenyomta a kart, megjelent az étel, és ha jóllakott, akkor befejezte a kar nyomkodását. Ha hosszú ideig nem jött étel, akkor az állatok egy idő után leálltak a kar nyomkodásával. Amikor viszont a kart lenyomva random módon jelent meg étel, az állatok képtelenek voltak abbahagyni a karnyomkodást. Rájött arra is, hogy egy szokás kialakításához kezdetben az állandó jutalmazás a legjobb, de később a szokást tovább lehet erősíteni véletlenszerű jutalmazással. Az agyunk úgy van huzalozva, hogy a bizonytalan jutalom lehetősége boostolja a dopamin kiválasztást, minél nagyobb a bizonytalanság, annál nagyobb dopamin fröccsöt kap az agy, ha a jutalom megérkezik. Amikor kiraksz egy posztot, ezért is nézegeted gyakran, hogy belájkolta-e már valaki.


Kimaradástól való félelem


Ha nem nézem meg a hírfolyamot, az üzeneteimet, az insta-sztorikat, biztosan kimaradok vagy lemaradok valamiről. Kialakul egy olyan szorongás, hogy valamit biztosan elmulasztunk, ami fontos. Ez kapcsolódhat a társas elfogadottsághoz, amikor másokkal közös élményekből maradunk ki: de jó nekik, ők vacsorázni vannak, ők meg moziban...és nekem miért nem szóltak?

A közösségi média használattal mindenki elkezdte megosztani az élményeit, így sokkal több mások által átélt élménynek vagyunk folyamatosan kitéve. Emiatt könnyen jön az érzés, hogy sok mindenből ki vagyunk hagyva.

A másik téma, amihez ez a félelem gyakran tapad, az az információs túltöltöttséghez kapcsolódik, ha például amiatt szorongunk, hogy lemaradunk valami értékes, hasznos információról, trendről ha nem vagyunk mindig jelen a virtuális térben.


Ezek a félelmek mindenkinél másképp jelennek meg, de legtöbbször egy folyamatosan jelenlévő veszteségérzést okoznak.


Utánfutó hatás


Amikor azért teszünk valamit (vagy hiszünk valamiben), mert mások is ezt teszik. A társas elfogadottsághoz és a kimaradástól való félelemhez is szorosan kapcsolódik. Ha valamit nem úgy csinálok, mint a többiek körülöttem, akkor lehet hogy nem leszek népszerű vagy elszalasztok valami menő trendet, és lemaradok. Vagy esetleg biztosan én látom rosszul a dolgokat, mert ennyien nem tévedhetnek. A Facebook például zseniálisan hitette el az emberekkel mára, hogy a közösségi média egy olyan szolgáltatás, ami nélkül nem lehet élni. Olyan vízióval, mint hogy összekötjük az embereket, a Facebook olyan alapszolgáltatássá minősítette magát, mint az elektromosság vagy az internet használata. Valami olyasmi, amit mindenki “csak úgy”, kérdés és kritika nélkül használ. Ha pedig mindenki ezt csinálja, az azt az érzést kelti, hogy fura lenne, ha én nem ezt tenném. Ez a pozíció tökéletes a Facebooknak. Anélkül tartja bent a felhasználókat, hogy konkrét előnyöket kellene hozzá felmutatni.



Van már tuti recept a szokásformálásra

A szokásaink vannak az egyik legnagyobb hatással az életünkre. A Duke Egyetem tanulmánya szerint a napunk 45%-ában a rutinunk visz minket előre. Ez segít, hogy a megszokott cselekvéseinket gyorsan és minimális agymunkával tudjuk végezni. Ezek a mi battery saver aktivitásaink. Ami teljesen jó. A probléma általában akkor van, ha egy szokást úgy döntünk, hogy el szeretnénk hagyni, vagy egy újat kialakítani. Na, ez komoly kihívás. Most már viszont nem csak mi szeretnénk a saját szokásainkat befolyásolni.


A digitális termékeket fejlesztő szakemberek rájöttek, hogy sokkal többet használjuk azokat a termékeket, amiknél belső motiváció és kiváltó ok jelenik meg, anélkül, hogy bármilyen külső inger érkezne. Mert ilyenkor legtöbbször tudatos gondolkodás nélkül, robotpilótában cselekszünk. Sokszor magát a belső motivációnkat is elrejtjük, még saját magunk elől is.

Ha bizonytalan vagy, még azelőtt hogy átgondolnád, már nyitod is a Google keresőjét. Ha épp magányos vagy, még mielőtt ezt az érzést tudatosítanád magadban, már a Facebookon,Instán vagy Tinderen találod magad. Még mielőtt eszedbe jutna, hogy unatkozol, már a Youtubeon nézed a videókat. Anélkül, hogy bárki vagy bármi ezt kívülről elindította volna.

Olyan ez, mintha kimennél a garázsba, beülnél a kocsidba, kicsit megsimogatnád a műszerfalat, körbenéznél, és utána kiszállnál. Nem akartál sehova menni, de mégis késztetést éreztél, hogy beülj az autóba.Ja, és ezt megcsinálnád, mondjuk naponta 20-szor teljesen random időpontokban.Elég hülyén hangzik, ugye? Az autónál meg sem fordul a fejünkben, hogy ne A-ból B-be eljutásra használjuk. Az okoseszközöket viszont már messze nem a rendeltetésüknek megfelelően használjuk, még sem érzi furcsának senki.

Érd el, hogy a felhasználó a problémájára a te megoldásodat kellő gyakorisággal használja

Ez a szokásformálás receptje, amiről Nir Eyal, amerikában élő tech vállalkozó, befektető, kutató ír részletesen. “Hook model”-nek, azaz “Horog modellnek” hívja, nem véletlenül. Nézzük meg a Facebook példáján a ciklus négy ismétlődő lépését:

Az előző pontban említettük a 4 hozzávalónak (társas elfogadottság, véletlenszerű jutalmazás, fomo, és utánfutó-hatás) az első és egyben legfontosabb lépésben van óriási szerepe. Anélkül indítja be a ciklust, hogy bármilyen külső inger érné a felhasználót. Nem azért lépek be mert valaki üzent nekem vagy meg akarom nézni egy étterem értékeléseit, hanem például, azért lépek be mert baromi kíváncsi vagyok, hogy kaptam-e reakciót a posztomra vagy sem (véletlenszerű jutalmazás). Nincs semmi hasznos célom a Facebookra belépéssel, csak a reakciókat csekkolom. Ezen a folyamaton minél többször megy át egy felhasználó, annál nagyobb eséllyel fogja utána belső késztetéstől vezérelve használni a terméket és alakul ki ezáltal egy szokás. Az a veszélyes ebben, hogy nekünk, mint egyszerű felhasználóknak a tudatos döntésünk nélkül alakíthatják ki a szokásainkat. Akit ez bővebben érdekel, a Hooked: How to Build Habit-Forming Products című Nir Eyal könyvben részletes információkat talál a modellről.



Trükkök, amiket nem reklámoznak


Az áruházak is használtak trükköket a vásárlók megtévesztésére: fényes padló, gyakori átrendezés, alapélelmiszerek a boltok végében. Azért, hogy több pénzt költsünk. Ehhez hasonló szemfényvesztést alkalmaznak a nagy technológiai vállalatok is a virtuális térben, hogy több figyelmet költsünk el az applikációkban. Tristan Harris, egykori Google alkalmazott, jelenleg etikus szoftver design aktivista elsők között szólalt fel nyilvánosan, hogy a technológiai cégeknek felelősséget kellene vállalni a termékeiért, és olyan szoftvereket kellene készíteniük, amik segítik a felhasználókat az idejüket jól eltölteni, támogatják őket a fókuszálásban, és abban hogy egészséges kapcsolatot tudjanak a technológiákkal kialakítani. Ettől egyelőre még messze vagyunk. Harris cikkéből néhány példa:


Figyelemfelkeltő színek - Az értesítések színei a legtöbb közösségi média oldalon pirosak. A Facebook alakította ki először ezt a funkciót, és kék színnel jelenítette meg az új értesítéseket. Senki nem használta kékben, majd amikor pirosra változtatták az értesítések jelző színét, a funkció használata elképesztő sebességgel lőtt ki.

Itt a piros, hol a piros. Azóta persze a legtöbb közösségi média platform már nem is próbálkozik más színnel.


Soha véget nem érő Hírfolyamok - Hogyan nyomnak le extra tartalmat a torkunkon, amikor már nem vagyunk éhesek? Görgetünk és görgetünk, de soha nincs vége. Na jó még egyet húzok felfelé, hátha jön valami érdekes. A kimaradástól való félelem (FOMO) itt például egy erőteljes belső motiváció a további fogyasztásra. A hírfolyamban nehéz elmélyült figyelmet adni az egyes posztoknak. Sokszor úgy fáradunk ki a görgetésben, hogy valójában egyetlen posztba sem mélyedtünk bele igazán. Egy feneketlen kút, aminek soha nem érhetsz le az aljára, de azért mindig megpróbálod. Így sokkal tovább maradsz benne, mint ahogy általában tervezted.


Automatikus lejátszás (auto-play) - Hogyan nyomnak még le extra tartalmat a torkunkon? Például úgy, hogy automatikusan elkezdik pár másodpercen belül lejátszani a soron következő kontentet. Ezt láthatjuk Netflixen, de Youtube-on is.

Hányszor néztél meg emiatt több videót, mint amennyit szerettél volna?

Mik a következmények


Nincs ma még egy olyan használati eszköz az életünkben, amit ennyiszer használnánk úgy, hogy a használatnak már semmi köze az eszköz valódi rendeltetéséhez. Hogy jutottunk ilyen gyorsan idáig? Úgy, hogy okos technológiai szakemberek feltörték a szokásformálás kódját, alapvető pszichológiai szükségletekre építenek, és elképesztő sebességgel a felhasználók zavarása nélkül élesben tudnak a terméken tesztelni.


A témában hiteles szakértők és kutatók, mint Tristan Harris, Adam Alter, Cal Newport, Nir Eyal lerántották a leplet ezekről a technológiai szereplőkről és kiderült, hogy sok esetben a magunkon tapasztalható hatásokat szándékosan ilyenre tervezik. Nem mi iratkoztunk fel arra a digitális életre, amit ma élünk.

Az, hogy ezeknek az eszközöknek és szoftvereknek megszállottjai lettünk, nem a mi gyengeségünk vagy lustaságunk eredménye, hanem sokkal inkább egy masszívan nyereséges biznisz célja.

Ez egy board roomokban kitalált üzleti terv része, ami néhány technológiai befektető érdekét szolgálja.

De, mik is azok a hatások, amiket a bőrünkön érzünk nap mint nap?


Free time = Screen time


A telefonod az első, amire reggel ránézel. Pedig az első 20-30 perc kritikus lenne az agynak, hogy olyan impulzusokat kapjon, ami nyugalmat áraszt. Ehelyett lehet, hogy már ébredés után 5 perccel egy munkahelyi e-mail miatt stresszelsz, ami utána a teljes napodra rányomja a bélyegét. Munka előtt-után (esetleg közben is) videókat, sorozatokat nézünk, közösségi médián lógunk, ahelyett hogy nyelvet tanulnánk, sportolnánk, hangszeren játszanánk, beszélgetnénk valakivel személyesen, kirándulnánk, olvasnánk egy jó könyvet, főznénk egy jó kaját, társasjátékoznánk, stb. Na, meg persze telefonra vagy tabletre is alszunk el.



A virtuális kapcsolódás nem egyenlő a valódi kapcsolatokkal


Elhittük, hogy tudunk egyszerre 50-100 emberrel is kapcsolatot ápolni online. Ha viszont sokáig nem találkozol valakivel személyesen, csak virtuálisan tartjátok a kapcsolatot, akkor azt a gazdagságot, amit a személyes jelenlét ad, semmi nem tudja pótolni. Ezért a kapcsolatok felületessé válnak és azt a hamis illúziót adja az egymáshoz kapcsolódóknak, hogy nekik valódi kapcsolataik vannak. Az igazi, mély kapcsolatokhoz azonban dedikált idő és személyes jelenlét kell.



Érzelmi vírusok - a félelem hírfolyamai


Miért van az, hogy sok országban, ahol stabil a gazdasági növekedés, a pénzügyi félelmek egyre erősebbek? A rövid válasz: az érzelmi vírusok miatt. Ez egy olyan viselkedésbeli jellemzőnk, aminél lemásoljuk a körülöttünk lévők érzelmi állapotát. A digitális kornak és a hírfolyamoknak köszönhetően ezek az érzelmek pillanatok alatt képesek globálisan elterjedni. Egyes érzések gyorsabban terjednek, mint mások. Erre nagyon jó példa volt a koronavírus, ami rengeteg félelmet és extrém bizonytalanságot gerjesztett az emberekben. Ez utána globális pánikvásárlásokat, hamis egészségügyi adatokat és álhíreket generált. Lehetetlen volt elkerülni a 0-24-ben özönlő híreket a halálesetekről, fertőzöttekről, a munkanélküliségi rátákról és a fenyegető pénzügyi válságról. Az érzelmek terjedését tovább erősítette a hozzáférhetőségi heurisztika (availability bias), ami az a kognitív torzítás, amikor jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítunk azoknak az eseményeknek, amik ott vannak folyamatosan közvetlenül előttünk.



Önértékelési problémák


Elég szexi vagyok? Elég gazdag vagyok? Elég okos vagyok? Ezeket a kérdéseket mindannyian feltesszük magunknak, és a vagyok-e elég jó témához vezethető vissza az összes ilyen kétségünk. Ha az önértékelésünk nincs rendben, akkor akár teljesen kiszolgáltathatjuk magunkat a posztjainkra kapott lájkoknak és egyéb reakcióknak, és egyenlővé tesszük az értékünket azzal, ami a közösségi profiljainkból visszajön. Annyira vagyok értékes, amennyi lájkot kapok.



Folyamatos összehasonlítás


Ha neked jobb, nekem rosszabb? Ez szorosan kapcsolódik az önértékeléshez. Folyamatosan összehasonlítjuk magunkat a környezetünkben élő, hasonló státuszú emberekkel. Ezzel alapvetően nincs is baj, adhat egy egészséges motivációt. A probléma azzal van, hogy ezeken a platformokon sugarcoating megy.

Felhőtlennek ábrázolt látszatvalóság, ami egy érdekes dinamikához vezet. Ha valaki kirakja a “tökéletes” életet instán, akkor az ismerősei sem maradhatnak le, ezért ők is megpróbálják ezt mutatni. Elkezdik túllicitálni egymást, és ez egy olyan öngerjesztő spirállá válik, amiből nincs kiszállás.


Nem arra kerül a fókusz, hogy mit értem el eddig és hogyan fejlődök tovább, hanem mások kirakat-életéhez való hasonlítás alapján dől el, mennyire vagyok elégedett a saját körülményeimmel.

Egy játszma, amiben mindenki veszít. Folyamatos elégedetlenség érzéshez vezethet. Egyébként a pszichológiában relatív deprivációnak hívják ezt a jelenséget.


Fókuszálási problémák


A telefonon folyamatosan felbukkanó értesítések, a feneketlen hírfolyamok, az állandó információdömping szétforgácsolja a fókuszunkat. Ez az óraszám, amit naponta a virtuális térben töltünk, elképesztő hatással van az agyunkra. Gondoljatok bele, olyan, mintha napi 8-10 órát arra edzenéd a figyelmed, hogy össze-vissza ugráljon. Esélye nincs a figyelmednek elmélyülten és nyugodtan egy témára koncentrálódni ilyen körülmények között. A sok kontextusváltás pedig nem csak a produktivitásunkat rontja, de mentálisan is kifáraszt.

Az agy működése ennyi “edzéssel” nem is tud nem ehhez alakulni. Ezt az Amerikai Pszichológiai Társaság kísérletei is bizonyították. Mindegy, hogy egy laza baráti beszélgetésről vagy egy fontos munkahelyi meetingről beszélünk, a figyelmünk olyan lett, mint egy izgága, lázadó kisgyerek, akit lehetetlen lefoglalni. Az egyik legveszélyesebb kockázat, ami egyre több baleset okozója, hogy már az autóvezetés, zebrán átkelés közben is a telefonunkat nyomkodjuk. Mindenhova próbálunk figyelni, ezért sehova nem figyelünk igazán.



Értő hallgatás hiánya


Fókuszálás nélkül nagyon nehéz a másik emberre is figyelni. Több embertől halljuk most azt, hogy az igazi mély beszélgetések ritkák lettek. Ahhoz, hogy a másikat értő módon hallgasd, képesnek kell lenni rá koncentrálni. Kérdezni, megérteni, empatizálni. Ehelyett magunkra és minden másra figyelünk. Így lesznek a kapcsolataink is egyre felszínesebbek.



Mély jelenlét hiánya


Az, hogy nem tudunk igazán mély figyelmet szentelni semminek és senkinek, ahhoz a felületes figyelemhez vezet, aminek sokkal komolyabb következménye van, mint csak, hogy: ohhh, nem nagy kaland, kicsit jobban kellene fókuszálnom.


Nem vagyunk jelen a saját életünkben.
Az élményeket dokumentálni fontosabb lett, mint megélni.

Emellett, ha épp nem élményeket töltünk fel a közösségi médiára, akkor állandó stresszben vagyunk, hogy melyik csatornán ki kereshet. Nem tudjuk magunkat beleengedni az adott beszélgetésbe, feladatba, pihenésbe, mert közben mindig ott van a figyelmünk egy része, hogy nincs-e valami más, ami fontosabb és értékesebb, amit esetleg kihagyok. Nem éljük meg az életünket abban a mélységben, amiben lehetne, és ez a felületesen megélt élet szerintem a digitalizációs forradalom legkomolyabb hatása az életünkre.



Dopamin függőség


A sebesség, amivel ma hozzájuthatunk hiper-stimuláló információkhoz, olyan szinten rontotta a képességünket, hogy élvezzünk dolgokat, amik lassan bontakoznak ki vagy fókuszált figyelmet igényelnek, hogy képtelenek lettünk ezt tolerálni. Az agy kémiája is megváltozik, ha nem kapja meg a napi dopamin adagot, akkor elkezdődik a sóvárgás. A cikksorozat első cikkjeivel kapcsolatban a szerző sok visszajelzést kapott. Sokan mondtátok, hogy oké, elolvastuk, és akkor mi van? Mi a megoldás? Annyira hozzászoktunk, hogy egy rövid posztból már a megoldásokat is kivesszük és megyünk tovább a következő élményre. Így szépen nem is marad meg semmi általában ezekből az 5 tipp arra, hogy… cikkekből. A tartós fejlődés, tanulás nélkülözhetetlen része az elmélkedés, ötletelés egy témán, és a szerző pl. a hatás mélyítése miatt is választotta azt, hogy nem próbál minden okosságot egy 5 perces blogposztba belerakni nektek ebben a témában.


Elfelejtettünk unatkozni is. Mikor csináltál olyat, hogy leültél, akár csak 5 percre semmit, de tényleg semmit csinálni? Pedig vizsgálatok szerint nagyon fontos “töredezettségmentesítést” végezne az agyunk ezekben az időszakokban. A csendet és a nyugalmat nem értékeljük. A dopamin szintünk egyre több és izgalmasabb inger behívására késztet bennünket.


Az összhatás


Amikor a modern, digitális életről beszélgetünk emberekkel, akkor a leggyakrabban a kimerülés szót halljuk. Nem önmagában egy applikáció vagy egy weboldal problémás. A gond azzal az összhatással van, amit ez sok csilli-villi digitális termék tesz velünk. Együtt használva őket felerősíthetik egymást a fenti hatások és így válik igazán kimerítővé ebben a digitális világban az életünk.


Te hányat vettél észre magadon a fenti hatásokból? A szerző mindegyikkel találkozott a saját életében. Nálam a fókuszálás problémája volt a legerősebb motiváció, hogy változtassak, és így kezdtem el a témában kutatni, majd kísérletezni magamon tavaly ősszel.


Nem kell hibásokat keresni


A technológiai fejlődés önmagában egy pozitív folyamat, és bármennyire is az jött le eddig, nem démonizálom a technológiát és a nagy tech cégeket sem. A kérdés nem arról szól, hogy a technológia hasznos-e vagy sem. Inkább az autonómiánk megőrzéséről. Pár éve feliratkoztunk ezekre a szolgáltatásokra, megvettük ezeket az eszközöket, olyan egyszerű oknál fogva, hogy tarthassuk a barátainkkal a kapcsolatot, vagy néhány fontos e-mailt a telefonról is el tudjunk küldeni. Most évekkel később, aki őszintén magába néz, látja, hogy óriási befolyást szereztek ezek a termékek az életünk felett. Kontroll alatt tartva azt, ahogy az időnket töltjük, ahogy érzünk és viselkedünk.


A legnagyobb jelentősége a legmélyebb szándéknak van, amivel ezeket a termékeket létrehozzák és fejlesztik. Ha ez a szándék pusztán az, hogy több pénzt csináljunk no matter what, az nem fogja az emberiség hosszú távú fejlődését szolgálni. Hiszünk benne, hogy evolúciós ugrás előtt állunk. Hiszünk egy olyan jövőben, ahol az üzleti alapon működő szervezetek is a shareholder value helyett a stakeholder value-t képviselik majd. Ami azt jelenti, hogy tisztában vannak a termékeik vásárlókra, környezetre, globális rendszerre kifejtett hatásával, a legmélyebb szándék átalakul és a prioritások az “én járjak jól” helyett a “mindenki járjon jól” elve felé mozdulnak, még akkor is, ha ez kevesebb profitot és nem ész nélküli növekedést jelent. Meg fog jelenni az emberi oldal, a társadalmi felelősségvállalás, a fenntartható élet fontossága. Ez pedig gyorsan le fog csapódni a termékeiken is: a “hogy érhetem el, hogy minél több időt töltsön a felhasználó az applikációmban” helyett a “hogy segíthetjük a leginkább a felhasználókat egy kiegyensúlyozott élet kialakításában” lesz a fő mottó. Bízunk benne, hogy a legtöbb tech óriás vezetése hamarosan képes lesz megtenni ezt a gondolkodásmódbeli paradigmaváltást. Addig is nekünk egyénileg kell tudatosan irányítani, meghúzni a saját határainkat és egészséges tech/life balanszra törekedni az életünkben. A szerző mesél majd a digitális minimalista életmódról, fenntartható egyéni és munkahelyi tech/life stratégiákról is nektek. Meg az elmúlt fél évben megélt saját tapasztalatairól is. De előtte még, a következő cikkben megnézzük, hogy milyen egészségtelen gyakorlatokat hozott a digitalizáció a munkahelyeinkre és miért lett az elmélyült munka az egyik legritkább tevékenység a melóban. Ahogy a művelt francia mondja: "See you next time!" :)


 

Forrás: Liska István: Fókusz az új IQ - 4. rész


12 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page